• slider_az_osz_erkezese
  • slider_gesztenye
  • slider_lightning_fireworks
  • slider_szejke_ut
  • slider_szokokut
  • slider_tuzijatek
  • slider_udv_felho

   Június 11-én ismét ülésezett az Élhető Udvarhely csoport. Beszélgetésünk fő témája ezúttal a környezetterhelés mértékének csökkentése, illetve annak módjai voltak, ezen belül is a szelektív hulladékgyűjtés fontossága.

   A korábbi beszélgetéseken felmerülő „szemetes” témát részletesebben is át akartuk beszélni, ezért meghívtuk Pál Lenkét, az uEKE titkárát, hogy személyes tapasztalatain keresztül meséljen egy kicsit nekünk a szelektív gyűjtésről, és arról, hogyan vette rá magát arra, hogy kevesebb szemetet termeljen. A környezetvédelmi témában érdekelt szervezetek mellett civilek is részt vettek a megbeszélésen.

   A csütörtöki találkozón számos ötlet elhangzott, a résztvevők azt tartották a legfontosabbnak, hogy tudatosítani kell a fogyasztókban, vásárlásaink után mekkora mennyiségű szemetet termelünk például a túlzott csomagolással. A tudatosítással kapcsolatban jöttek az első ötletek: videókkal, plakátokkal, akár flashmobbal kellene felhívni az emberek figyelmét arra, hogy mennyit szemetelünk.

   A megbeszélésen elhangzott, a hulladéktermelés nagyobb része ugyan az iparból származik, de „addig nagyban semmi nem fog változni, amíg kicsiben nem változtatunk.” A témavezető szerint, a hulladékcsökkentést otthon kell kezdeni, tudatosan kell arra figyelni, hogy minél kevesebb dolog legyen, amit ki kell dobnunk. Amit pedig kidobunk, azt igyekezzünk lehetőségeinkhez mérten szétválogatni. Pál Lenke utalt itt a szerves anyagokra, amit sokan ahelyett, hogy komposztálnának kifogásokat keresve inkább a könnyebb utat választják, és egy helyre dobják a többi szeméttel.

   A csoport tagjaival abban egyeztünk, további beszélgetéseket szervezünk a témában, amelyekre igyekezünk kompetens szervezeteket is bevonni, ugyanakkor a nyár végén egy figyelemfelkeltő akciót is szerveznénk Székelyudvarhelyen, amelynek részleteit a következő találkozókon szögezzük le.

Keresés az Oldalon

2015 július 9

élhető udvarhelyi háztartások

kerekasztal beszélgetés

tudj meg többet!

 

Egycsepp

 

Térrendezés

 

Sétapálca