Elheto Udvarhely logo

Élhető Udvarhely Csoport

    Számos olyan közösségi probléma és kihívás van, amelynek a megoldásában, fejlesztésében a helyi közösségnek, a közösség tagjainak kulcsszerepe van. Az egyik ilyen kihívást a környezetvédelmi kérdések jelentik. A Közösségi Alapítvány arra vállalkozott, hogy felméri, a közösség számára mely környezetvédelmi problémák a legsürgősebben megoldandók.

Így a következő 4 témakörrel kezdett foglalkozni:

  • Nevelés (környezettudatosság és ennek megfelelő magatartás nevelése)
  • Közlekedés: tömeg és kerékpár
  • Hulladék (szelektív hulladékgyűjtés, illegális szemétlerakás)
  • Energiatakarékosság és -hatékonyság

    2014 májusától kezdődően civil, vállalkozó és intézményi szakemberek, érdeklődők bevonásával több beszélgetés kertében vizsgáltuk meg, hogy milyen erőforrásokra van szükség az egyes környezetvédelmi problémák megoldásához, illetőleg ahhoz, hogy változtassunk a jelenlegi helyzeten. A problémák listájából célokat fogalmaztunk meg és számos értékes ötletet gyűjtöttünk össze arra vonatkozóan, hogy miként is lehet előrelépni az egyes célok elérése érdekében.

    A beszélgetéssorozatnak köszönhetően egy 15-20 fős önkéntes csoport szerveződött, akiket e téma érdekel és akik készek arra, hogy cselekvően részt is vegyenek e problémák megoldásában, a pozitív változásban.

    A kezdeményező csoport saját névvel is kifejezte megerősödését és elszántságát. Ez a csoport egy nyitott csoport, amelyhez bármkor lehet csatlakozni.

Ez a honlap a továbbiakban e mozgalom nyitottságát és átláthatóságát kívánja elősegíteni, hogy minél többen és közösen tehessünk az Élhető Udvarhelyért!